Törvény teheti hangossá a hibrid autókat

2008.04.09. 10:03

Az Egyesült Államokban állítólag napokon belül beterjesztenek egy új törvényjavaslatot a Kongresszus elé, amely a hibrid, illetve tisztán elektromos járművek számára valamiféle hangjelzés használatát írja elő.

Az új szabályozás elsősorban a vakok és gyengénlátók védelmét szolgálja, akik a csendes elektromos járművek közeledését csak két-három méter távolságból észlelik, ezért az ilyen modellek szaporodásával egyre nagyobb veszélyben érzik magukat. A csendesen közeledő hibrid és elektromos autók persze a többi gyalogos számára is fokozott veszélyt jelentenek, mivel évtizedes tapasztalataik alapján sokan körülnézés nélkül, a teljes biztonság érzetével lépnek az úttestre, ha nem hallanak motorhangot.

A kérdés szabályozását persze Észak-Amerikában sem akarják elsietni. Úgy tudjuk, a törvényjavaslatnak a hibrid autók gyártóira és tulajdonosaira nézve kötelező elemei csak évek múlva léphetnek életbe. Előbb ugyanis el kell végezni a szükséges tudományos kutatásokat az új biztonsági szabvány pontos paramétereinek meghatározására, azaz meg kell határozni, hogy minimum milyen erős, és milyen frekvenciájú hangjelzést tegyenek kötelezővé, és egy-két év türelmi időt kell adni az autógyáraknak, hogy elkészíthessék az új szabályoknak megfelelő modelleiket. Ez annyit jelent, hogy ha már az idén megszületik valamilyen törvény, legkorábban akkor is csak 2011-re válik kötelező érvényűvé.

A hibrid modellek terjedése egyelőre az Egyesült Államokban a leggyorsabb, így érthető, hogy ott került először felszínre a hangtalanság okozta veszélyek kérdése, de a probléma másutt is fennáll, így valószínű, hogy a következő évtized során a világ minden táján megszületik majd a megfelelő törvényi szabályozás.