Bemutatták az exportra szánt Lada Priorát

2008.04.09. 11:51

A lipcsei Auto Motor International kiállításon látható a 110-es utódja.


Galéria - kattintson a képre

A Priora prototípusát még 2003-ban mutatták be Moszkvában , 2170 típusjelzéssel, a 110-es sorozat kényelmesebb és drágább alternatívájaként, de úgy néz ki, időközben rájöttek, hogy az exportpiacokon a régebbi modellnek már nincs jövője. A Priora nem is tűnik sokkal többnek egy felfrissített 110-esnél. Más az eleje és a hátulja, nagyobbak a kerekei és kidolgozottabbnak tűnik a belső tere, de a tetővonal és az ajtók nem változtak semmit. Ennek is köszönhető, hogy a típus a nyugat-európai forgalmazást kétféle karosszériával - ötajtósként és négyajtós szedánként - kezdheti, hiszen a Priora előállításához gyakorlatilag a 110-es gyártósorait használhatják.

Az exportra kerülő autókba egyelőre egyféle, 1,6 literes, 98 lóerős négyhengeres benzinmotor kerül, amellyel a Priora 11,5 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, és akár 183 km/h-val is haladhat. Emellett ez lesz az első Lada, amelyben a blokkolásgátló is az alapfelszereltség része - bő 15 év lemaradással végre az oroszok is eljutottak idáig.

A Priorával kapcsolatos exporttervek persze még a korábbi vezetés döntéseit tükrözik, és mivel a Renault mostanság készül átvenni a Lada irányítását, egyelőre bizonytalan, hogy valóban kapható lesz-e az új orosz típus Európa nyugati felén 2009-től.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.