Két új kisautón dolgozik a Fiat

2008.04.16. 13:25

Az olasz gyártó műszaki igazgatója elárulta, hogy jelenleg két olcsó, nagy mennyiségben eladható típuson is dolgoznak a Fiatnál.

Harald J. Wester szerint az egyik típus méretét tekintve a Grande Punto és a Panda közé esik majd. Ezzel a modellel az olcsó Palio/Siena/Albea sorozatot szeretné leváltani a Fiat, elsősorban Dél-Amerikában és a Távol-Keleten, de az sem lehetetlen, hogy Európában is forgalmazzák majd a típust. A cégvezetés állítólag azt fontolgatja, hogy egyes piacokon nem is Fiat, hanem Innocenti márkanéven hozzák forgalomba a típust, valahogy úgy, ahogy a Renault is Dacia néven forgalmazza saját szuperolcsó modelljeit.

A másik új típus állítólag egy olyan szupermini, amely még a Pandánál is kisebb és olcsóbb lesz. Erről egyelőre nagyon keveset tudni, annak ellenére, hogy akár már 2009-ben piacra kerülhet. Egy ilyen típusról – az egykori 500-as valódi utódjáról – már régóta hallani: a pletykák szerint hasonló koncepció alapján épülne, mint a Tata Nano, azaz kéthengeres, padló alatti farmotor hajtaná, és négy személy szállítására volna alkalmas. Egy ilyen típussal az olasz gyártó nem csak az árérzékeny piacokon tarolhatna, de akár Európában is, hiszen a zsúfolt nagyvárosokban igen hasznos lehet egy efféle, alig három méteres kisautó.