Augusztusban indulhat újra az angliai MG gyár

2008.04.28. 16:39

Számtalan ígéretet hallottunk már a longbridge-i üzem újraindításával kapcsolatban az elmúlt három évben, de eddig egyik sem bizonyult megbízhatónak.

Az egykori MG-Rover maradékát birtokló Shanghai Auto most azt ígéri, hogy augusztus 1-étől ismét termelhetnek a gyártósorok, méghozzá rögtön négyféle típust. Állítólag sikerült megoldani a TF roadster beszállítói problémáit, így ez lesz az egyik régi-új termék, ezen kívül a Rover 75/Roewe 750E egy változatát, valamint az új Roewe 550 kétféle kivitelét kesdik gyártani a brit üzemben. Összesen évi 50 ezer autó előállítását tervezik, ami a gyár 350 ezres kapacitását nézve nem túl sok, de még mindig több, mint a semmi. Valószínű, hogy a Longbridge-ben gyártott autók MG márkajelzéssel kerülnek majd a piacra, először csak Nagy-Britanniában.

Később Európa nagy részén, sőt, az Egyesült Államokban is meg szeretnék kezdeni az MG márka újbóli bevezetését, de a kereskedőhálózat teljes újjáépítése még éveket vehet igénybe.