Motive BEHEV: autó cserélhető akkuval

2008.04.30. 12:01

Újabb résztvevő bukkant fel az Automotive X Prize 10 millió dolláros fődíjáért folyó versenyben, amelynek a célja egy maximum 100 mérföld/gallonos (2,35 l/100 km) átlagfogyasztású szériamodell elkészítése.


Galéria - kattintson a képre

A Motive Industries BEHEV (Battery Exchange Hybrid Electric Vehicle, azaz cserélhető akkumulátoros villanyautó) nevű, egyelőre csak tervként létező járműve hagyományos, négyüléses, csapott hátú karosszériát kap majd, amely semmivel sem tűnik kisebb légellenállásúnak, mint egy hasonló méretű hagyományos típusé. A cég szakemberei inkább a tömeg csökkentésével és hibrid hajtáslánc bevetésével próbálják leszorítani a fogyasztást. A karosszéria nagyrészt alumíniumból és különféle műanyagokból készül majd, a hibrid hajtáshoz pedig Li-ion akkumulátorokat terveznek felhasználni, így a BEHEV tömege 900 kg alatt maradhat. A hajtást teljes egészében egy villanymotor végzi, az autóba épített belső égésű motor csak az akkumulátorok töltésére való, hasonlóan a Chevrolet Volt megoldásához, de a Motive Industries az akkumulátor töltését nem az autón belül tervezi megoldani. Úgy vélik, jobb megoldás, ha kivehető akkut alkalmaznak, amelyet a benzinkutaknál felállított robotok cserélhetnének egy teljesen feltöltött példányra, ha szükséges. Így nem kell minden este töltőre tenni az autót, és a művelet nem vesz igénybe több időt, mint egy szokványos tankolás.

Az ötlet nem tűnik rossznak, de az autó és az akkumulátor-cserélő rendszer kifejlesztése borzasztó költséggel jár, és ahogy a legtöbb hasonló fejlesztőcég, a Motive Industries sincs birtokában a szükséges dollármilliárdoknak. Így persze az is kérdéses, hogy a BEHEV-nek van-e esélye az olyan egyszerűbb tervekkel szemben az Automotive X Prize megnyerésére, mint a Loremo L1 vagy az Accelerated Composites Aptera .