Ultima Edition: az utolsó Mégane RS?

2008.05.20. 13:20

A Mégane sportváltozatából 2004-es bemutatása óta több különleges kivitelű limitált sorozat is készült, de az ősszel piacra kerülő Ultima Edition tűnik mind közül a legjobbnak.


Galéria - kattintson a képre

Az autó neve azt sugallja, hogy ez a modell lesz a Mégane RS búcsúja, és alighanem így is lesz, hiszen jövőre érkezik a típus következő generációja, amelyből - legalábbis ha a Renault tartja magát az eddigi gyakorlatához - csak évek múltán készül majd sportos kivitel. A franciák azonban a búcsúnak is megadják a módját. Nem a jellegzetes fekete-vörös fényezés az egyetlen különbség a nagy sorozatú Mégane RS-hez képest, pedig talán önmagukban a piros felnik is eladnák az autót. A kétliteres turbómotoron is igazítottak a Renault sportrészleg mérnökei, így a csúcsteljesítménye 255 lóerőre nőtt, a karosszéria tömegéből pedig vagy 130 kilogrammot faragtak. Az eredmény meglátszik az autó gyorsulásán is: 6,5 helyet 5,7 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-s sebességet, azaz gyorsabb, mint a legtöbb, hasonló teljesítményű vetélytársa.

Egyelőre annyit tudni biztosan az autó forgalmazásáról, hogy az ára 32 ezer euró körül lesz, és októberben kerülnek gazdáikhoz az első példányok. Azt viszont még nem tudjuk, hogy a típus meddig lesz kapható, illetve hány példányt tervez legyártani belőle a Renault.