Alkoholos dízel Saab a BSR-től

2008.05.23. 12:35

Az alkohol üzemanyagként való felhasználása nem újdonság, de személyautókban eddig elsősorban Otto-motorokat használtak az etanol elégetésére. A megoldás kézenfekvő, hiszen a motoron alig kell változtatni, és továbbra is használható marad benzinnel, ha alkohol épp nincsen kéznél.

Az alkoholt ugyanakkor dízelmotorban is fel lehet használni, méghozzá jóval hatékonyabban, Ilyen átalakításokkal azonban eddig leginkább autóbuszokban és haszonjárművekben találkozhattunk. Egy kis svéd tuningcég, a BSR munkatársai nemrég úgy döntöttek, egy személyautóban is kipróbálják a megoldást. A donorjármű egy Saab 9-3 TTiD lett a Fiat által tervezett, két turbófeltöltős 1,9 literes dízelmotorral, amelyet alaposan át kellett alakítani, hogy jól működjön a 95%-ban etanolból álló E95 üzemanyaggal. Nem csak a motor vezérlését és az üzemanyag-ellátó rendszert kellett megváltoztatni, de az égésteret is át kellett formálni, de az eredmények egyelőre igazolni látszanak a BSR elképzelését. A motor teljesítménye 180-ról 190 lóerőre, maximális forgatónyomatéka 400-ról 410 Nm-re nőtt, és még a fogyasztása sem emelkedett a gázolajat égető változathoz képest: a BSR szerint az autó beéri öt liter E95-tel 100 kilométeren.

A napokban, Malmőben bemutatkozó prototípust egyetlen szépséghibája, hogy az átalakítások után gázolajjal már nem használható, csak E95-tel, így a közeli jövőben aligha lesz belőle leadható termék. Az etanolkutak ma még Svédországban - ahol amúgy igen sokan használnak alkoholt üzemanyagként - sem olyan gyakoriak, hogy csak ezekre támaszkodva zökkenőmentesen lehessen autózni.