Nem építhet több Golf Cabriót a Karmann?

2008.05.23. 14:37

Német lapértesülések szerint újabb lehetőséget veszített el a német karosszéria-építő cég, hogy talpra álljon: a Volkswagen vezetése állítólag a napokban döntötte el, hogy a következő Golf Cabriót, amely 2010-re várható, saját maga építi.

Ezzel régi hagyomány törik meg, hiszen az eddigi összes nyitott Golfot - összesen 675 ezer példányt - a Karmann gyártotta. A típusból összesen három fő változat készült eddig. A Golf I-re épülő kivitel 1979 és 1993 között készült, a második generáció pedig két változatban készült, eltérő formavilággal, de azonos műszaki alapokon. A Golf III-as nyitott változataként bemutatott második kabrió 1993-tól 1998-ig volt piacon, a Golf IV-es formavilága alapján átdolgozott, de még mindig a III-asra épülő harmadik kivitel pályafutása pedig 2002-ben ért véget. Ezek után lényegében a nyitott Beetle és az Eos vette át a helyét a VW típusválasztékában, de a Golf VI-ból ismét készül kabrió.

A házi gyártásról szóló döntés a Karmann számára borzasztó rossz hír, hiszen a cég az elmúlt mostanság több szerződést is elveszített. Leállt a Chrysler Crossfire gyártása, és nemsokára az Audi A4 Cabrio is kifut, sőt, 2009-től már a Mercedes CLK kabrió sem itt készül. Így elképzelhető, hogy a Bertonéhez és az Heuliez-hez hasonlóan a Karmann is kénytelen lesz új lehetőségek után nézni, ha fenn akar maradni, miután az autógyártók többsége ma már inkább házon belül oldja meg a rétegmodellek gyártását is.