Väth V63RS: C osztály 585 lóerővel

2008.06.11. 11:56

A német Mercedes-specialista tuningcég a C osztály legerősebb változatát, a C63 AMG-t vette kezelésbe, kihozva az autóból mindazt, amit még lehetett.


Galéria - kattintson a képre

Azt eddig is sejthettük, hogy a C osztályba épített 6,3 literes AMG V8-asban bőven vannak még tartalékok, hiszen a teljesítménye csupán 450 lóerő, de ugyanez a motor a Mercedes nagyobb típusaiban jóval nagyobb teljesítményű, a CL-ben vagy az SL-ben például 525 lóerős. A Väth mérnökei azonban ennél is több erőt csalogattak elő belőle, pedig csupán a motorelektronikát és a szívó-, illetve a kipufogórendszert cserélték le. A nagy, de pörgős nyolchengeres csúcsteljesítményét 585 lóerőre, maximális nyomatékát pedig 690 Nm-re növelték. Úgy tűnik, ez a teljesítmény még szerintük is jócskán túlmutat a C osztály, de főképp a hétköznapi sofőrök képességein, így a V63RS-ben is van beépített sebességkorlátozás, igaz, a gyári 250 helyett 325 km/h-ig engedi gyorsulni az autót.


Galéria - kattintson a képre

Ekkora sebességnél valószínűleg már az AMG által gyári gumik és futómű-beállítások is kevésnek bizonyulnának, de ha nem, egy magára valamit is adó német tudningcég akkor sem hagyná ezeket a részeket érintetlenül. A Väth is alaposan megültette a kis Mercedest, 19 hüvelykes felniket és elöl 235, hátul pedig 265 mm széles gumiabroncsokat szerelt rá. A csomag része ezen kívül egy kellemesen visszafogott optikai tuning-csomag is, különleges, karbonszálas anyagból készített géptetővel és decens, de azért eléggé fenyegető kötényezéssel.

Németországban számtalan kisebb-nagyobb cég foglalkozik Mercedes modellek tuningolásával, de csak egy maroknyi vált nemzetközi szinten is ismertté, például a Brabus vagy a Carlsson nevét említhetnénk. A V63RS alapján úgy tűnik, a Väth ezeknek a méltán elismert vállalkozásoknak is méltó ellenfele lehet a jövőben.