Az Opel Astrára épül az új Saab 9-3-as

2008.06.17. 13:21

Úgy néz ki, a General Motors ismét változtatni kényszerült svéd leányvállalatával kapcsolatos tervein, ami tovább lassíthatja a Saab megújulását.

A svéd sajtó szerint egyszerűen kidobták a következő 9-3-as eddig elkészült terveit, és elölről kezdték a munkát, miután egyértelművé vált, hogy az Epsilon 2 platformra épülő modell túl nagy volna, így a fogyasztása nem szorítható le eléggé. Az EU szén-dioxid-kibocsátást korlátozó rendelkezései miatt ugyanis a jelenleginél kisebb fogyasztású modellekre van szüksége a GM európai részlegének. Az új tervek szerint a 9-3-as egy számmal kisebb lesz: ugyanarra a Delta jelzésű platformra épül majd, mint az Opel Astra vagy a Chevrolet Lacetti utódmodelljei, azaz kisebb, vagy legfeljebb ugyanakkora lesz, mint a jelenlegi. Ez a Saab szempontjából kifejezetten jó hír lehetne, hiszen a jelenlegi 9-3-as és 9-5-ös modellek is túlzottan hasonló méretűek, ami nem tesz jót az eladásoknak, viszont ezzel egy-két évet csúszhat a 9-3-as utódlása. Az Astra-alapú modell aligha kerül piacra 2012 előtt, akkor viszont már 10 éves lesz a jelenlegi 9-3-as.

A következő Saab újdonságra persze nem kell még négy évet várnunk - bár a márka eddigi sorsát ismerve ez sem lenne meglepő -, mivel már jövőre várható az Opel Insignia alapjaira épülő új 9-5-ös, és valószínűleg egy-két éven belül érkezik a kompakt 9-1-es is, amely az Audi A3-assal, a BMW 1-es sorozatával és a Volvo C30-assal veheti fel a versenyt.