Jön az új BMW M3 CSL?

2008.07.16. 16:30

Német lapértesülések szerint a BMW ismét készít egy M3-as változatot amatőr versenyzők számára, könnyebb karosszériával, feszesebbre hangolt futóművel és erősebb motorral.

A korábbi, hasonló filozófia szerint épített változatok mintájára CSL néven emlegetett autót állítólag még több karbonszál-erősítésű műanyag karosszériaelemmel és egyszerűbb, kényelmi berendezéseitől megszabadított belsővel készül majd, így nagyjából 100 kilogrammal teszik könnyebbé. Emellett a négyliteres V8-as teljesítményét is megnövelik vagy 50 lóerővel, a futómű hangolását és a gyári gumiabroncsokat pedig az optimális úttartásnak megfelelően választják meg, elhagyva miden kompromisszumot, amely az alapváltozatban a kényelmes utcai használhatóságot szolgálja. A becslések szerint így akár 4,5 másodperc alatt is elérhető lesz az autóval a 100 km/h-s sebesség, a Nürburgring északi körén pedig akár 7 perc 45 másodperc alá is szoríthatják a típus idejét.

A pletykák szerint az M3 CSL-ből csupán néhány száz példányt készítenek majd - az előző generációból is csak 1400 darabot gyártottak 2002 és 2004 között. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy az alapjaira egy gyári versenygépet is építenek. Az autó legkorábban 2010 elején kerülhet gyártásba.