Környezetbarát Citroënek Airdream matricával

2008.07.17. 11:39

Ma már szinte kötelező minden autómárkának valahogy jeleznie, ha egy hangyányit is környezetkímélőbb autóval jelentkezik, mint az átlag.

A gyártók azonban eléggé fantáziátlannak bizonyultak eddig e téren. Szinte mindegyik márka az eco, a blue vagy a green szavak felhasználásával oldotta meg a problémát, így lassan követhetetlen, hogy melyik jelzés melyik gyártóhoz tartozik. A Citroënnél azonban a cég innovatív arculatához illően egy helyett legalább két percig dolgoztatták a marketingesek agytekervényeit, hogy valami érdekesebbet találjanak ki. Új szót persze nem alkottak, de legalább eszükbe jutott a 2002-es , C6 elejű, C4 hátuljú tanulmányautó, amelynek jópofa hangzású neve volt: C-Airdream.

A C betűt szépen levágták, és már kész is az öko-Citroënek új jelzése. Az a probléma, hogy míg más gyártóknál a külön jelzés általában jelent valamit - legalább kis ellenállású gumikat és hosszú áttételű váltót -, addig a franciák nem voltak ilyen szigorúak magukhoz: minden autóra ráragasztják az új cimkét, amelynek szén-dioxid-kibocsátása legfeljebb 120, vagy akár 158 g/km, de részecskeszűrős dízelmotor hajtja, vagy E85 alkohol-benzin keverékkel is üzemeltethető, netán stop-start rendszerrel szerelték fel. Ezenkívül feltétel még, hogy az autó 95%-ban visszaforgatható műanyagokból készüljön, ISO 14001 szabványnak megfelelő üzemben.

Így durván 50 modellváltozatra azonnal ragaszthatják is az Airdream matricát, ami ezzel lényegében el is veszíti a jelentősségét, ez azonban csak a Citroënnek fájhat, mi legfeljebb mosolygunk rajta.