A McLarenhez megy a Mini tervezője

2008.08.12. 10:58

Az új utcai szupersportkocsi végleges formatervének megalkotását bízták Frank Stephensonra, aki nemrég hagyta el az Alfa Romeo vezető tervezői székét.

Stephenson napjaink egyik legjobb nevű autóipari formatervezője. Hírnevet a BMW-nél szerzett magának: az X5-ös, és az új Mini első generációjának tervezését irányította. Innen 2002-ben a Fiathoz igazolt, ahol részt vett az 500-as és a Bravo végleges formájának kidolgozásában, majd az Alfa Mi.To megtervezésébe is besegített. Meglepetésként hatott, amikor tavasszal bejelentette, hogy távozik az olasz vállalatóriástól, de az új kihívást ismerve egyáltalán nem csodálkozunk: a McLarennek sportkocsit tervezni kivételes lehetőség.

A Wokingban működő versenyautó-specialista eddig nemigen foglalkoztatott formatervezőket. A versenyautó-építéshez nincs rájuk szükség, hisz ott elsősorban a szélcsatorna-mérések, és a funkció alakítja a formát, míg a cég az utóbbi években a Mercedesnek épített utcai autókat - az SLR különféle változatait -, amelyek megjelenését Stuttgartban határozták meg. A McLaren és a Mercedes azonban nemrég szakított ezen a területen - a németek házon belül fejlesztik következő szupersportkocsijukat -, így a a McLaren ismét önálló típussal kénytelen lekötni az SLR számára kialakított gyártókapacitását.

A P11 néven emlegetett modell a legendás F1-es után a második utcai McLaren lesz, de úgy tudjuk, teljesen új piaci szegmensbe kívánnak betörni vele. A 2010 környékére várható modell állítólag V8-as AMG szívómotorral készül , és mind árában, mint teljesítményében inkább emlékeztet majd a Lamborghini Gallardóra vagy a Ferrari F430-asra, mint sebességi rekorder elődjére.