A GM és a Toyota a luxus-Hyundai első vevői

2008.08.18. 11:10

Nem nagyon hangoztatják, de az autógyártók előszeretettel tanulják el egymás trükkjeit. Általában igyekszenek elkerülni a feltűnést, de úgy tűnik, olyan is előfordul, hogy nyílt lapokkal játszanak.

Az észak-amerikai forgalmazás beindítása óta, azaz nem egész egy hónapja mintegy 800 példányt adtak el a Hyundai Genesisből a kontinensen, és az első vásárlók között ott volt a két legnagyobb rivális, a General Motors és a Toyota is, legalábbis a Hyundai egyik fejlesztési vezetője, Michael Dietz szerint. Állítólag a GM-től érkező vásárló ráadásul azt is megerősítette, hogy vállalata hírszerzési osztályáról érkezett. Az így beszerzett autókat természetesen nem utazgatásra vásárolják. Alighanem alaposan tesztelik minden tulajdonságukat, majd apró darabkákra szedik mindet, hogy kiderítsenek minden lényeges információt attól kezdve, hogy az alkatrészek milyen anyagokból és technológiákkal készültek, egészen az elektronikát vezérlő szoftverekig. Abban is biztosak vagyunk, hogy ezzel a két nagy gyártó csak a kölcsönt adja vissza: aligha kétséges, hogy a Hyundai is bevásárolt Audiból, BMW-ből, Mercedesből, Volvóból, Lexusból és Cadillacből, mielőtt nekilátott volna a Genesis megtervezésének.

A GM és a Toyota megoldása persze igen nagyvonalú, ennél láttunk már sokkal meglepőbb hírszerzési módszereket is. Néhány éve a Genfi Autószalonon például találkoztunk olyan távol-keleti urakkal, akik különböző kiállított autók kárpitozásából vettek mintákat egy tollnak látszó apró szerkezettel, amikor a stand személyzete épp nem figyelt, és ez nyilván a gyártók házi kémeinek csak az egyik legegyszerűbb trükkje volt.