Land Roverrel a Bering-szoroson át

2008.08.26. 15:51

A brit Steve Burgessnek sikerült elsőként átjutnia Szibériából Alaszkába egy szárazföldi jármű segítségével, igaz, némi csalással.

A korábbi próbálkozók a legkeményebb télben, a szoroson kialakuló jégpáncélon próbáltak autóval átjutni, Burgess azonban úgy döntött, a kiszámíthatóbb megoldást választja, és nyáron kel át a tengerszoroson egy úszóképessé tett Land Roverrel. Ahogy a képen is látható, a speciálisan átalakított Defender a 89,6 kilométeres útra speciális úszótesteket, és az orr-részt védő fémlemezt kapott, így gyakorlatilag hajóként szelhette át az Ázsiát Amerikától elválasztó vízfelületet. Az út persze így sem volt zökkenőmentes. A viharos időjárás miatt Burgessnek meg kellett állnia a szoros közepén a Kis-Diomedész-szigeten, és ott jó néhány hétig várakozott, mire folytatni tudta az útját.

A vállalkozás legnehezebb része azonban nem is az átkelés volt, hanem a Nagy-Britanniától Szibéria partjaiig vezető bő 16 ezer kilométeres szárazföldi út, amelyet az expedíciós jármű mellett csupán egyetlen kísérőautó tett meg végig, amelyen az úszótesteket szállították. Ez volt az utazásnak az a része, amelyért a Land Rover támogatta Burgess vállalkozását, hiszen egy ekkora út hiba nélküli megtétele hatalmas reklámértékkel bír az autógyártó számára.