Az Európa Parlament lazábban szabályozná a CO₂-kibocsátást

2008.09.03. 15:43

Míg az Európai Bizottság kitart a legszigorúbb változat mellett, addig a kérdéssel foglalkozó parlamenti bizottság állítólag kompromisszumos megoldást javasol.

Az EU kormányzatának javaslata szerint az Európában egy gyártó által eladott személyautók szén-dioxid-kibocsátási szintjét átlagban 130 g/km-re kellene leszorítani 2012-ig. Amelyik gyártó túllépi a határértéket, az minden egyes g/km túllépés után annyiszor 98 eurót volna köteles fizetni, ahány autót értékesített. A parlamenti bizottság azonban a kiszivárgott információk szerint 40 eurót javasol autónként és g/km-enként, a szabály érvényesítését pedig fokozatossá szeretné tenni. Az új javaslat szerint 2012-ben még csak az összes eladott autó 60%-át kellene figyelembe venni, majd fokozatosan növelnék ezt a részarányt, és az összes autóra csak 2015-től vonatkozna a szén-dioxid-kibocsátás korlátozása.

Mivel egyelőre csak a sajtóban megjelent, anonim forrásokra hivatkozó hírekből ismerhető az Európai Parlament bizottságának javaslata, az autógyártók képviselői még nem reagáltak, a Greenpeace azonban rögtön lecsapott a hírekre. "Kérdéses, hogy ilyen laza szabályozással egyáltalán elérhető-e a kitűzött kibocsátási terv" - mondta a környezetvédő szervezet szóvivője.

Az EU végleges szabályozásának megfogalmazására persze még bő három év áll rendelkezésre, és ez alatt az idő alatt a kérdésben érdekelt felek nyilván minden eszközzel igyekeznek majd a saját javukra módosítani rajta, így hosszú és nehéz küzdelem várható.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.