Porsche Cayenne S Transsyberia másodszor

2008.09.09. 15:03

A Porsche terepjáróját évről évre benevezik a Transsyberia Rally nevű versenyre, amely Oroszország és Mongólia legelhagyatottabb vidékein zajlik, és a Cayenne évről évre nyer is: az idén már harmadik alkalommal.

Eddig csupán egy egészen kis sorozatot gyártottak a terepjáróból a módosított gyári versenygépek mintájára, de úgy néz ki, a Porsche most szeretné kézzelfogható eladásokra váltani a versenyen elért sikereit. Ezért elkészítettek egy második Cayenne S Transsyberia kivitelt is, amely sokkal inkább megfelel a hétköznapi felhasználók igényeinek, mint az első változat. Elhagyták például a csomagtartó fémburkolatát, viszont megmaradt a nagyméretű alumíniumbetét az első és hátsó lökhárítóban, és a tetőn is meghagyták a látványos lámpasort.

Az új változat erősebb motort is kapott: a Cayenne GTS 405 lóerős, 500 Nm csúcsnyomatékú V8-asát kapta meg a korábban használt 385 lovas kivitel helyett. Ettől valamivel fürgébben is gyorsul a terepversenyautókat utánzó modell: akár 6,1 másodperc alatt is elérheti a 100 km/h-t. A majdani vásárlók kétféle váltó közül választhatnak: vagy hatfokozatú manuálissal, vagy szintén hatfokozatú, rövid végáttételű Tiptronic automatával készül a különleges Cayenne. A futómű ennél a változatnál természetesen a drágábbik, légrugós kivitel, aktív lengéscsillapítókkal, amelyek a terepviszonyoktól függően változtatják ellenállásukat.

Mivel ezúttal nem csak egy maroknyit szeretnének eladni belőle, a Porschénél többféle színkombinációt is kikevertek a Cayenne S Transsyberia számára. Természetesen megvásárolható lesz majd az eredeti fekete-narancs fényezéssel, de az ezüst-narancs, fekete-grafitszürke és grafitszürke-ezüst színkombinációk közül is választhatnak a leendő tulajok. A típus Németországban már januártól kapható lesz, 77 558 eurós alapáron.