Chevrolet Volt bemutató: az évtized blöffje

2008.09.17. 11:39

A General Motors tegnap ünnepelte századik születésnapját, és ebből az alkalomból végre leleplezték az autót, amelyről hónapok óta beszélnek, a vállalat megtestesült jövőképét: a Chevrolet Volt sorozatgyártású változatát. Néhány szerencsés láthatta is, mi, többiek pedig részletes, nagy felbontású képeken csodálhatjuk meg az új, áramvonalasabb karosszériát és az űrkompszerű, futurisztikus belsőt, sőt, azt is megtudhatjuk, mire képes - legalábbis papíron - az elsőként leleplezett gyári konnektoros hibrid.

Különös, hogy bár a fejlesztés folyik, és a GM mérnökei hosszú ideig csiszolták a Volt karosszériáját rengeteg szélcsatorna-méréssel, hogy minél kisebb legyen a légellenállása, a tavaly januárban bemutatott szögletes tanulmányautó adataihoz képest kevés a változás. Ennek vélhető oka, hogy a GM annak idején tervezett adatokat közölt, és nem valóságosakat. Az aktuális Volt ettől persze még vonzó alternatívája lehet a mai családi autóknak. 16 kWh kapacitású Li-ion akkumulátorával elvben 40 mérföldet, azaz 64 kilométert tehet meg anélkül, hogy a generátort működtető, benzinnel vagy E85 alkohol-benzin keverékkel üzemelő belső égésű motort el kellene indítania, már ha indulás előtt az akkumulátorokat rendesen feltöltötték. Ez persze még mindig nem megy olyan hamar, mint egy tankolás: a 110 voltos amerikai elektromos hálózatról nyolc, a 220 voltos európairól durván négy óra alatt tölthető fel teljesen az akkumulátorcsomag, azaz otthon éjszaka, vagy nappal a munkahelyi garázsban érdemes töltőre tenni az autót. Szerencsére a Li-ion akkumulátorok töltése bármikor megszakítható vagy újrakezdhető a károsodás veszélye nélkül, így egy-egy rövidebb töltéssel folyamatosan növelhető az elektromos üzemben megtehető út hossza. Az autó mozgatását egy 150 lóerős, 370 Nm nyomatékú villanymotorra bízták, amely 160 km/h-s végsebességet biztosít az autó számára - nyilván csak azért ennyit, mert sebességváltót nem építettek a rendszerbe, így a villanymotor maximális fordulatszáma korlátozza az elérhető sebességet.

Mivel a Volt rövid utazások alkalmával lényegében villanyautóként üzemel, a GM marketingosztályán úgy döntöttek, megpróbálnak úgy tenni, mintha tényleg tisztán elektromos autó lenne. Épp ezért kitalálták neki az E-REV (Extended Range Electric Vehicle - bővített hatótávú villanyautó) elnevezést, és hangosan tiltakoznak, ha valaki hibrid járműként hivatkozik rá. Pedig a Volt legkésőbb 40 mérföld után - vagy ha kimarad az éjszakai utántöltés, még hamarabb - hibridként kezd működni: benzinmotorja ugyanúgy szennyezi a levegőt, mint bármelyik másik autóé, és ugyanúgy vedeli a drága üzemanyagot is. Ez persze inkább csak mosolyogni való, a lényeget nem érinti: a Volt valószínűleg az egyik legtisztább jármű volna, ha valóban létezne.

Sajnos azonban még akkor is csak bizonytalan kísérletnek minősíthetjük, ha a General Motors már sorozatgyártású autóként beszél róla. A gyártást ugyanis csak 2010 végére ígérik, és abból a gyáriak sem csinálnak titkot, hogy az ígéretes hajtáslánc lelke, a lítium-ion akkumulátor nincsen kész. A technológia ugyan elvben már létezik, de a jelenlegi Li-ion cellák nem igazán bírják a nagy terhelést. Egy mobiltelefon vagy hordozható számítógép jórészt egyenletes teljesítményfelvételével megbirkóznak, de az autóban sokkal komolyabb az igénybevétel: egy-egy gyorsításnál akár több száz amperes áramot kell leadniuk, ezt pedig nemigen bírják a ma gyártott cellák. Erősen melegszenek, és az élettartamuk is jelentősen csökken. Ráadásul egyelőre nagyon drága az előállításuk ekkora méretben, így a GM-nek is csak a bizakodás marad, hogy a következő két év során sikerül megnyugtatóan megoldani az akkuproblémát.

Így viszont nem mondhatunk mást: a Volt csupán egy vaskos reklámfogás, csábító, de bizonytalan ígéret. A GM ezzel próbálja felhívni magára a figyelmet, és eltántorítani azokat, akik ma Toyota Priust vagy egy kicsit később új Honda Insightot vennének GMC terepjárójuk vagy Buick óriásszedánjuk helyett: igyekeznek elhitetni, hogy érdemes kivárni 2010-et, a Chevrolet Volt eljövetelét. Határozottan ügyes blöff egy tetszetős prototípussal megtámogatva, de egyelőre nagy kérdés, hogy bejön-e.