Két évre előre elfogyott a Ferrari California

2008.10.07. 13:12

Úgy látszik, nem csak nekünk tetszett annyira Maranello új, hétköznapi sportkocsija: már most több megrendelés érkezett, mint amennyit a Ferrari ésszerű időn belül képes kielégíteni.

Úgy képzeljük, a Ferrarinál azt hitték, hogy évi 2000 autó bőven elég lesz a 179 ezer eurós árszint mellett, de ha valóban így volt, soha nem tévedtek még ekkorát. Sokan, akik korábban csak azért választották az F430-ast, mert nagyobb Ferrarit nem akartak, de túlzónak érezték a középmotoros modell sportosságát, most megkapták, amit igazán akartak: egy darabka legendát, amellyel akár mindennap munkába járhatnak. A California ettől persze még igazi Ferrari is, 460 lóerős V8-as motorja többet enged, mint amennyit egy épeszű átlagsofőr valaha is képes lesz kihasználni - még Michael Schumacher szerint is jó móka -, és pont olyan vérforralóan szép, amilyennek egy Ferrarinak lennie kell.

A sok vonzó tulajdonság eredménye, hogy már a Párizsi Autószalonon megtartott hivatalos bemutatóra sikerült eladni az összes autót 2009 végéig, sőt, már a 2010-es évjáratból is alig van. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szerint aki még nem rendelt magának Californiát, az már csak 2011-ben juthat hivatalosan ilyen autóhoz. Kiskapu persze mindig van: nyilván bárki vehet majd a típusból a következő két évben is - az erre szakosodott neppereknél, másfél-kétszeres áron.