Kivillantották az új Tesla villanyautó bokáját

2008.10.27. 12:26

Néhány hete már kiderült, hogy a Model S néven emlegetett típus bemutatását elhalasztják, de úgy tűnik, a Tesla Motorsnál nem szeretnék, ha az új autóval kapcsolatos terveik feledésbe merülnének.

Épp ezért a manapság egyre népszerűbb lassú beetetés mellett döntöttek: részletenként mutatják meg az autót a közönségnek, abban bízva, hogy így fenn tudják tartani az érdeklődést a típus iránt a bemutatóig hátra levő három évben. Egyelőre egyetlen képet tettek közzé, amelyen csupán az autó hátuljának egy része kandikál ki egy hatalmas lepel alól. Érdekes, hogy bár a Model S állítólag kifejezetten családbarát, tágas járműnek készül, a kép alján egy karbonszálmintás diffúzor tűnik fel, ami határozottan sportos menettulajdonságokat sejtet.

A Tesla számára a Model S jelentheti az esélyt, hogy komolyan vehető autógyártóvá váljon: míg a Lotus Elise-en alapuló Roadsterből évente csupán egy-két ezer példány eladására volna esély, addig az új típust állítólag a Lexus GS és a Mercedes E-osztály olcsón fenntartható alternatívájának szánják, és 10 ezres nagyságrendben szeretnék gyártani.