Dízelmotort kaphat a Mercedes SLK

2008.11.07. 16:10

A legújabb pletykák szerint az új, két turbófeltöltős négyhengeres kerülhet a következő Mercedes roadsterbe.

Az információ állítólag a Mercedes gyár egyik belső emberétől származik, aki a hírek szerint azt mondta, a 2,2 literes, 204 lóerős dízel ideális az SLK számára, hiszen kellően erős, kulturált járású, és nagyon keveset fogyaszt: a nagyobb és nehezebb C osztályban is beéri 4,3 liter gázolajjal 100 kilométeren. Ugyanakkor hasonlóan sportos modellekben egyelőre még inkább benzinmotorokat használnak az autógyártók, mivel a traktorhang és az alacsony fordulatszám a vásárlók fejében egyelőre nemigen fér össze a sportkocsikról majd egy évszázad alatt kialakult képpel.

Az új SLK érkeztéig persze még bőven lesz idő hozzáedződni a gondolathoz, hiszen a jelenleg futó, nemrég felújított modell már aligha kap új motorokat, a következő generáció viszont csak 2010 körül mutatkozhat be.