2008.11.10. 16:38

A német gyártó jövő januárban újabb sportkocsi-tanulmányt mutat be, amelyből néhány éven belül várhatóan a sorozatgyártmányt fejlesztenek.

Az új modellről egy interjú során beszélt a Volkswagen egyik munkatársa: elmondta, hogy a prototípust az idei Detroit Motor Show-n tervezik kiállítani, és ha minden jól megy, már 2011-ben elkészülhet a végleges, gyártásra kész változat is. Magáról az autóról egyelőre csak annyi derült ki, hogy az Audi R8 átdolgozott platformjára épül majd – megmarad a középmotoros elrendezés, és számos konkrét megoldást is átvesznek a szupersportkocsiból – de várhatóan sokat egyszerűsítenek a konstrukciót. A végleges autó árban és teljesítményben inkább a Porsche Boxster vetélytársa lehet, mint a drágább sportkocsiké.

A Volkswagen a 914-es gyártásának 1976-os befejezése óta gyakorlatilag nem készített saját nevén vérbeli sportkocsit, annak ellenére, hogy csak az ezredforduló óta több ilyen tanulmányautót is lelepleztek. A 2003-as Concept R és a 2005-ös Eco Racer gyártását is elképzelhetőnek tartotta a cég vezetése, ám végül egyik sem kapott zöld utat. Egyelőre az sem vehető biztosra, hogy a bemutatás előtt álló modell nem jut ugyanerre a sorsra, különösen azután, hogy a Porsche – amely nyilván nem szeretne egyel több közvetlen vetélytársat magának – épp teljes hatalomátvételre készül a Volkswagen csoportnál.