Bentley Azure T: a leggyorsabb úri kabrió

2008.11.12. 13:47

A brit luxusmárka nyitott luxusmodellje eddig is épp elég erős volt, de néhány plusz lóerő még ebben a kategóriában is vonzó tud lenni. Így az Azure típusból is elkészült a T változat ugyanazzal a motorral, amelyet az Arnage T-ből már ismerhetünk.

A klasszikus, 6,75 literes V8-as, amelyet még a Rolls-Royce számára fejlesztettek ki, ebben az esetben két turbófeltöltővel kerek 500 lóerő leadására képes, a maximális nyomatéka pedig 1000 Nm. Szép kerek számok, illenek az elegáns kabrióhoz, amellyel így még fölényesebb lehet egy előzés. Az Azure T akár 5,5 másodperc alatt is elérheti a 100 km/h-s sebességet, a és akár 288-cal is haladhat, bár ezek a számok a régi vágású Bentley esetében nyilván nem annyira fontosak, hiszen ez az autó nem sportos használatra való. A potenciál sokkal lényegesebb: a tudat, hogy ha a sofőr akarná, bárkit legyorsulhatna a lámpánál, egy Bentley tulajdonos számára bőségesen elég a közlekedőtársak feltétlen tiszteletének kivívásához.

Az Azure valószínűleg egyike az utolsó régi vágású Bentley modelleknek. Az Arnage rövidesen új csúcslimuzinnak adja át a helyét, így a Volkswagen-uralom előtti időkből megmaradt technikát utolsóként a nagy kabrió, és csukott megfelelője, a Brooklands képviseli.