Subaru Dex: újabb álruhás Daihatsu

2008.11.14. 11:49

A Justy volt az első jelvénycserével kifejlesztett autó, amelyet a Subaru a Toyotával való együttműködés keretében vett fel a kínálatba, de úgy néz ki, messze nem az utolsó.

A napokban mutatták be Japánban a Subaru legújabb modelljét, amely a Dex névre hallgat, és lényegében azonos a Daihatsu egyik típusával, amelyet Európában Materia néven ismerünk, Japánban pedig Daihatsu COO és Toyota Bb néven forgalmaznak. A Justy esetében a tervezők még megelégedtek annyival, hogy terveztek egy új logót a típusnak a Daihatsu D-betűi helyére, és mellé tették az ovális Subaru jelvényt, a Dex esetében azonban már vették a fáradtságot, és egy picit átfaragták az autó elejét is. Került rá egy szép nagy krómdíszes hűtőrács, és agresszív lökhárító hatalmas ködlámpákkal, de ettől persze még felismerhetőek az autó gyökerei. Ráadásul ez a modell is kapható elsőkerék-hajtással, bár létezik belőle összkerekes kivitel is, és a motorja sem boxer, hanem egy 1,3 literes soros négyhengeres, így nem nagyon passzol a Subaru-hagyományokhoz, viszont cserébe messze nem olyan drága, mintha a Subaru maga fejlesztette volna: átszámítva kb. 3,15 millió forintba kerül.

A Subaru Dex egyelőre kizárólag Japánban kapható, bár ha nem is valószínű, nem is kizárt, hogy később Európában is bemutatják, hogy betöltsék a Justy és az Impreza közti rést.