Ford villanyautó 2011-re?

2008.12.03. 14:22

Nem csak a GM kezdett vad ígérgetésbe a kormányzati kölcsön kedvéért: a Ford is igyekszik olyan terveket bemutatni, amelyek igazolhatják, hogy érdemes megmenteni a vállalatot a csődtől.

A Ford egyik erősen blöff-szagú kijelentése, hogy 2011-re sorozatgyártású elektromos autócsaládot dob piacra, amely versenyezhet a Chevrolet Volttal és a Toyota, illetve a Honda hibrid hajtásláncú modelljeivel. Ez a tudomány mai állása szerint elég merész kijelentés, bár elképzelhető, hogy a Ford autói is csak úgy lesznek villanyautók, mint a Chevy Volt, azaz ha kifogynak az akkuk, a továbbiakban már egy hagyományos benzinmotor szolgáltatja majd a haladáshoz szükséges energiát. A cég mintegy 14 milliárd dollárt költene a technológia fejlesztésére a következő hét év során, ami elég merész kijelentés annak fényében, hogy most épp 9 milliárdos kormányzati hitelhez szeretnének jutni, elkerülendő a csődhelyzetet.

A Ford egyébként azt ígéri, hogy 2011-re ismét nyereséget termel majd, sőt, már a villanyautók bemutatása előtt Észak-Amerika legkisebb fogyasztású autóválasztékával áll elő. Ez utóbbi cél elérhetőnek tűnik, hiszen nemsokára piacra dobják a Ford Fiesta észak-amerikai változatát - alighanem a négyajtós kivitelt - és emellett a teljes modellpalettát átállítják a turbófeltöltéses EcoBoost motorokra. Természetesen a Fordnál is lesznek gyárbezárások, eladják a Volvót is, a cég vezérigazgatója, Alan Mulally pedig egyetlen dollárért végzi a feladatait 2009-ben.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!