Részletfotókon az Audi TT-RS

2009.02.21. 09:50

Régóta hallani pletykákat az Audi TT legerősebb változatáról, de most tűnik úgy először, hogy valóban van valami alapjuk.


Galéria - kattintson a képre

A napokban ugyanis napvilágra került néhány fénykép, amelyeken egyértelműen a TT egy átdolgozott változatának részletei láthatók, nagyobb teljesítményű modellváltozatokra jellemző alkatrészekkel. Az egyiken egy első lámpá látható, alatta egy gigantikus légbeömlővel, a másikon az autó fara viszonylag nagy méretű hátsó szárnnyal, a harmadikon pedig a hátsó lökhárítóba integrált kipufogóvég, és egy termetes diffúzor egyik sarka. Ezekből a részletekből sejthető, hogy az autó jóval nagyobb teljesítményű lesz, mint a jelenlegi, 272 lóerős csúcsváltozat, bár azt még mindig nem tudjuk, hogy az Audi milyen motort szán a típusba.


Galéria - kattintson a képre

A TT orrmotoros felépítése miatt nem jöhet szóba nagy és nehéz motor, hiszen azzal elrontanák az autó menettulajdonságait. Talán ezért is kapott szárnyra az a feltételezés, hogy az Audinál egy vadiúj 2,5 literes öthengeres sportmotort készítettek a TT számára, amely feltöltéssel akár 350 lóerős is lehetne. Ugyanakkor léteznek más lehetőségek is: a kétliteres TFSI turbómotorból is ki lehet hozni 300 lóerő feletti teljesítményt, de szóba jöhet a nagyobb típusokban nemrég bemutatott kompresszoros V6-os alkalmazása is.

A képekből arra lehet következtetni, hogy akár már a márciusi Genfi Autószalonon láthatjuk a TT legerősebb változatát, ha máshogy nem is, legalább egy tanulmányautó formájában.