Csődvédelmet kért a bíróságtól a Saab

2009.02.20. 15:06

A svéd gyártó hivatalosan is bejelentette, amit már délelőtt is sejteni lehetett: a cég megpróbál a saját lábára állni, és túlélni a csőddel fenyegető helyzetet.


A 9-4X javíthat a Saab helyzetén, de csak ha a cég rövid távon képes lesz túlélni

Ennek érdekében a bírósághoz fordultak, úgynevezett átszervezési kérelemmel, amely lényegében a csődvédelemnek fele meg a svéd jogban. Ez az eljárás megakadályozza a hitelezőket, hogy a Saab felszámolását kezdeményezzék, és így némi időt biztosít, hogy az autógyártó rendezni próbálja a helyzetet. Az elsődleges cél az, hogy a vállalat leválhasson a General Motors birodalomról, megpróbálhassa önállóan előteremteni a túléléshez szükséges anyagi forrásokat, és eljuthasson odáig, hogy forgalmazni kezdi három új modelljét, a 9-3X-et, a 9-4X-et és a 9-5-ös következő generációját.

A bírósági procedúra persze nem egyszerű: innentől a Saabnak három hete van rá, hogy a hitelezők elé terjesszen egy átszervezési tervezetet, és további három hónapja, hogy ezt végrehajtsa. Ennyi idő áll a cég rendelkezésére, hogy teljes tevékenységét Svédországba telepítse vissza, és - ahogy Jan Ake Jonsson ügyvezető igazgató fogalmazott - befektetéseket vonzó üzleti egységgé alakítsák a vállalatot. Mindez persze jelentős összegbe kerül, és egyelőre úgy néz ki, hogy a Saabnál sem tudják, honnan szerzik meg a szükséges anyagi hátteret: a hivatalos közlemény szerint intézményi és magánbefektetőket keresnek a finanszírozáshoz.


Ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, akkor már a 9-3X sem lesz kapható

A Saabnál talán abban reménykednek, hogy az önállóság ígéretére a svéd kormányzat is megenyhül, és mégis kiutalja az átszervezéshez szükséges összeg egy részét - elemzők szerint legalább egymilliárd dollárra volna szükség - vagy hogy akad olyan befektető, amely hosszú távon kifizetődőnek látná a svéd autóipar életben tartását. Szerintünk ez meglehetősen optimista feltételezés, tekintve, hogy az elmúlt bő három-négy hónapban a GM nem talált vásárlót a Saab számára, de úgy tűnik, ez az utolsó halvány esély a felszámolás elkerülésére.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!