Fioravanti LF1: a jövő versenygépe?

2009.02.27. 11:48

Az olasz tervezőstúdió hosszú évek után ismét bemutat egy érdekes tanulmányt, amely első pillantásra egy mutáns együléses versenyautóra emlékeztet.

Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy a Fioravantinál milyen céllal ütötték össze az LF1-est. Egyes források szerint igazából utcai élményautónak szánnák, mások úgy vélik, csupán a jelenlegi Formula-autók utódainak egy lehetséges formáját mutatja be. Akármi is az igazság, az ötlet kétségtelenül érdekes. Az alap valamiféle versenyautó-váz ám a megszokott légterelőket hiába keressük rajta. Elöl ugyan egy hatalmas szárnyra emlékeztető idomot találunk, de ez teljesen vízszintesnek tűnik a kép alapján, így aligha termel jelentős leszorítóerőt, csupán az amúgy szabadon álló első kerekek légellenállását csökkentő idomokat tartja. Hasonló, bár hosszabb idomok terelik el a levegőt a hátsó kerekek útjából is, amelyek két keskeny csatornát fognak közre a vezető két oldalán, a szélcsatornák hátulján pedig két karbonszálas légterelő látható, amelyek az aszfalttal bezárt szögük alapján valószínűleg valamennyi leszorítóerőt is termelnek, de közel sem annyit, mint a mai Formula-autók hatalmas hátsó szárnyai.

Az F1-ben, és a többi, hasonló autók között zajló versenysorozatban régóta probléma, hogy hogyan tegyék izgalmasabbá a versenyeket. Hiányoznak az előzések, mivel a sok szárny miatt az autók mögött nagy szélárnyékos rész alakul ki, amitől viszont az üldöző jármű légterelőin nem keletkezik leszorítóerő, ami főleg tempósabb kanyarokban lehetetlenné teszi az előzést. Úgy néz ki, az LF1 erre a problémára is mutat egy megoldást: hasonló felépítésű formula-autókkal sokkal érdekesebbé lehetne tenni az autóversenyzés csúcskategóriáit.