Európában versenyez a Nissan GT-R 2010-től

2009.02.27. 15:42

Az FIA GT szabályoknak megfelelő versenyautót fejleszt a Nissan házi tuningcége, a Nismo a 2010-es szezonra, amellyel akár Le Mans-ban is rajthoz állhat a japán cég.

A Nissan eddig elsősorban a japán Super GT sorozat futamain indította gyári versenyautóit, de úgy néz ki, a közeljövőben kilépnek a nemzetközi porondra is. A GT1-es kategóriába szánt GT-R megtervezésénél valószínűleg felhasználják majd a Japánban futó versenyautókkal szerzett tapasztalatokat is, de jelentős eltérések lesznek a járművek között a Super GT és az FIA GT eltérő szabályrendszere miatt. Így valószínűleg a szériamodell 3,8 literes turbómotorjának egy áttervezett változatát építik majd a GT1-es gépbe a Japánban használt 4,5 literes V8-as versenymotor helyett.

Egyelőre az első prototípusok tesztelésénél tartanak, és a teljes 2009-es szezont erre a célra áldozzák: a gyári Nissanok az idén már rajthoz állnak egy-egy versenyen, de elsősorban adatgyűjtési céllal. Az autókat egyelőre két hivatásos tesztpilóta, a Nismo részéről Michael Krumm, európai partnere, a Gigawave Motorsport részéről pedig Darren Turner vezeti majd. 2010-ben persze legalább két autóval és 4-6 versenyzővel áll majd rajthoz a Nissan gyári istállója az FIA GT futamokon, hogy szembeszálljon a kategóriát jelenleg uraló Corvette-ekkel, Aston Martinokkal és Ferrarikkal.