Jöhet az Audi RS3?

2009.03.17. 11:56

Az Audi új, 2,5 literes, öthengeres turbómotorját a közeljövőben az A3-as karosszériájába is beszerelhetik: ez lenne az új RS3-as, amelyről a cég fejlesztőrészlegének egyik vezetője beszélt.

Michael Dick egyelőre feltételes módban említette az RS3-ast: állítólag napirenden van a kérdés az Audinál, hogy elkezdjék-e a fejlesztését. A műszaki alapok adottak, hiszen a TT-RS ugyanarra a platformra épül, mint az A3-as - az ötös Golf padlólemezére - így a motoron, a hajtásláncon, a fékrendszeren és a futóművön legfeljebb apró változtatásokat kellene végrehajtani. A fejlesztés így elsősorban a karosszéria átalakítását, és kisebb finomhangolásokat jelentene, végeredményül pedig a kompakt kategória legerősebb szériamodelljét kapná a vásárlóközönség. Az eddigi becslések szerint a TT-RS 340 lóerős motorjával az A3-as is 4,6 másodperc körül gyorsulhatna 100 km/h-ra, a végsebessége pedig 280 km/h körül alakulna, feltéve, hogy nem lesz nehezebb az így kialakított autó a leggyorsabb TT 1,45 tonnás tömegénél.

Az RS3-as bemutatása kapcsán a legnagyobb gondot az Audinak az időzítés okozhatja. A jelenlegi A3-as sorozat még 2003-ban jelent meg , így - bár azóta több modellfrissítést is megélt - a típus leváltása lassan esedékessé válik. A pletykák szerint erre 2011-ben kerülhet sor, így az Audi előtt két lehetőség áll nyitva. Vagy elkészítik az RS3-ast a jelenlegi A3-as alapjaira még az idén, majd két év után leállnak a gyártással, vagy ami valószínűbbnek tűnik, már eleve a következő generációra kezdenek építkezni, de akkor 2012-ig biztosan nem készül el az új sportmodell.