BMW X6 rivális érkezik a Hondától?

2009.03.17. 12:36

Kupétetejű hobbiterepjárójával a BMW eddig egyedül volt a maga teremtette piaci szegmensben, de úgy néz ki, már nem lesz így sokáig. A Honda luxusmárkája, az Acura állíthatja az első kihívót az X6-os számára.

Az Acura új modelljét a New York Auto Show-n állítják ki, valószínűleg még csupán tanulmányautóként, de már most láthatunk róla néhány, előzetesnek szánt sötét fotót, amelyeken az autó körvonalain és néhány részletmegoldásán kívül más nemigen látható. Ezekből csupán annyi derül ki, hogy a Honda tervezői sikeresen reprodukálták az X6-os arányait, ugyanakkor a részletek a Honda újabb modelljeinek stílusát tükrözik. Az autó műszaki megoldásaival kapcsolatban egyelőre csak a pletykákra támaszkodhatunk: ezek szerint a Honda legerősebb szériamotorja, egy 300 lóerős 3,7 literes V6-os kerülhet az autó orrába a Legendből már ismert SH-AWD összkerék-hajtással kombinálva. Egyes feltételezések szerint a későbbi szériamodell akár V8-as motort is kaphat, bár korántsem biztos, hogy a Hondánál valóban elkészül a korábban beígért nyolchengeres, mivel a cég a gazdasági válság hatására sok hasonló fejlesztését felfüggesztette.

A tanulmány-változat bemutatóján, április első felében nyilván több részlet is kiderül majd az új típusról, amelyet elsősorban Észak-Amerika számára fejlesztenek, bár az sem kizárt, hogy később - Honda márkajelzéssel - a világ más tájain is felbukkan a típus.