A Z2 lesz az első BMW kisautó?

2009.03.26. 16:17

Amióta a BMW vezetése beszélt a Project i nevű fejlesztési programról, mindenki azt találgatja, min is dolgoznak pontosan a cég mérnökei. Annyi már korábban is világos volt, hogy valamiféle kisautó-család készül, de a német szaksajtó legújabb feltételezései szerint szó sincs szokványos, fronthajtású modellekről.

Állítólag egy, az 1-es sorozatnál is kisebb, de a BMW hagyományaihoz híven hátsókerék-hajtású platform lesz a Project i eredménye, amelyre többféle kivételesen könnyű és takarékos, ugyanakkor a márka arculatához méltóan sportos modellt építenek majd. Egyesek tudni vélik, hogy az első ilyen BMW-t már az őszi Frankfurti Autószalonon láthatjuk: ez volna a Z2 mini-roadster. Az apró kétüléses állítólag nem nyom többet egy tonnánál, és 1,6 literes turbómotort kap - alighanem ugyanazt a négyhengerest, amely a Minik erősebb változatait is hajtja. Később persze más modellek is készülnek ugyanennek a platformnak a felhasználásával: egy négyszemélyes, csapott hátú kisautóról, és egy 2+2 üléses, apró termetű kupéról szólnak a pletykák. Az új platformot állítólag eleve úgy alakítják ki, hogy könnyen építhessenek rá elektromos, és hibrid hajtású modelleket is.

A szériagyártás persze még odébb van, a legoptimistább becslések szerint is csak 2012-ben kerülhet gyártásba a Z2-es. Az alapváltozat árát 30 ezer euróra becsülik, míg az elektromos változat a Li-ion akkumulátorok plusz költsége miatt 50 ezer euró körüli áron kerülhet forgalomba.