Hiába várjuk a Ford Fiesta RS-t

2009.03.28. 10:23

Bár a Ford korábbi terveiben még szerepelt, úgy néz ki, mégsem készül el a Ford Fiesta kompromisszum-mentes sportváltozata.

A Ford házi tuningrészlegének vezetője, Jost Capito árulta el, hogy leállították a csúcs-Fiesta fejlesztését. Az ok állítólag az, hogy nem tudnánek eleget eladni belőle, és így csak újabb veszteséget hozna a brutális kisautó. A magyarázat persze ellenőrizhetetlen, sőt, a Focus RS fogadtatását látva nem is tűnik feltétlen igaznak: a 300 lóerős Ford kompaktból összesen 8000 példányt készül gyártani a Ford, de már most lefoglalták ennek a mennyiségnek közel a felét, így az új megrendelők már csak az év végén juthatnak hozzá saját példányukhoz. Sokkal valószínűbb, hogy a Fiesta RS valójában a spórolás áldozata: a Ford pénzügyi helyzete egyszerűen nem engedi meg, hogy ilyen rétegmodellek fejlesztésére szórják az euró-milliókat.

Ennek ellenére valószínű, hogy a Ford készít egy visszafogottabb, de azért eléggé sportos Fiesta változatot, a megfizethetőbb ST-t, bár elképzelhető, hogy még erre is várnunk kell legalább egy évet. A típusba ugyanis már a Ford új, 1,6 literes, 180 lóerős EcoBoost turbómotorja kerül majd - legalábbis az aktuális pletykák szerint - amelyet azonban csak 2010-ben kezdenek gyártani.