Leleplezték a Mercedes E63 AMG-t

2009.04.01. 14:04

A múlt héten még csak az egyik sarkát láthattuk , most azonban alaposabban is megismerhetjük az új E osztály sportváltozatát.

Ahogy azt már korábban sejteni lehetett, az AMG az E osztályba is a bevált, 6208 köbcentis V8-as motort építette. Ezúttal egy 518 lóerős változatot használnak, amely 6800-as percenkénti fordulatszámon adja le a csúcsteljesítményét, a maximális nyomatéka pedig 630 Nm 5200-as fordulaton. A váltó ugyanakkor nem a megszokott hidrodinamikus automata, hanem a jóval hatékonyabb, tisztán mechanikus elven működő, hét sebességes, Speedshift MCT fantázianevű szerkezet. Ez egyrészt gyorsabban működik, mint a korábban használt olajos automaták - egy kapcsolás csupán egy tizedmásodpercig tart - másrészt jobb a hatásfoka, ami a fogyasztáson is meglátszik. A szerkezet négyféle üzemmódban használható: a C takarékos és kényelmes váltási programot jelent, az S és az S+ kapcsolásával egyre sportosabb automata működést érhet el a sofőr, míg M-ben kézzel kapcsolhatja a fokozatokat.

A menetteljesítmények nem változtak jelentősen az előző E63-ashoz képest: az autó 4,5 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ig és elektronika korlátozza a végsebességét 250 km/h-ra, ugyanakkor a fogyasztáson meglátszanak a fejlesztések: a korábbi modell vegyes üzemben még 14,5 liter benzint fogyasztott 100 kilométeren, szabványos vegyes ciklusban, az új változat viszont megelégszik 12,6 literrel azonos körülmények mellett.

Az autó által nyújtott élmény elsősorban persze nem a teljesítményen múlik, sokkal lényegesebb a futómű hangolása. Az AMG mérnökei ezúttal nem elégedtek meg a rugózás és a csillapítás áthangolásával: átdolgozták az első futómű geometriáját is az alapmodellekhez képest. Elöl 56 mm-rel nőtt a nyomtáv, és a bekötési pontokat is módosították az úttartás javítása érdekében. Hátulra légrugózás került, amely a terheléstől függetlenül szinten tartja az autó hátulját, és így kiszámíthatóbbá teszi a viselkedését. Ezen kívül közvetlenebb áttételű kormányművel, háromfokozatú (bekapcsolva, sport, kikapcsolva) menetstabilizáló elektronika, megnövelt teljesítményű fékrendszer és 19-es felnikre szerelt, elöl 255/35-ös, hátul pedig 285/30-as méretű gumiabroncsok támogatják, hogy az autó minden körülmények közt uralható maradjon.

Az E63-as külseje az AMG hagyományainak megfelelően eléggé visszafogott maradt, csupán a LED-es ködlámpákkal felszerelt, átdolgozott első lökhárító, a diffúzoros hátsó lökhárító, a négy kipufogóvég és a szokatlanul nagy kerekek jelzik, hogy a csúcsmodellt látjuk. Nincsenek hivalkodó szélesítések, égig érő hátsó, vagy földet söprő első légterelő, így nem nehéz meglepetést okozni a többi autósnak.

Az E osztály AMG változatát hivatalosan a jövő hét elején mutatják be a New York Auto Show-n.