Nyereséges lesz a Saab 2011-re?

2009.04.06. 14:43

Felbukkant az első vázlatos elképzelés a Saab közeljövőjéről: a következő két év még a gyáriak szerint is tragikus lesz, de ha minden a tervek szerint alakul, utána már nyereséges lehet a Saab.

Az átszervezési eljárást - a csődeljárás svéd megfelelőjét - irányító bíróságnak leadott papírok szerint eddig legalább húsz befektetőjelölt érdeklődött a Saab iránt. A cég vezetése arra számít, hogy június vége előtt meg is találják az új tulajdonost, amely hajlandó lesz befektetni az autógyár megmentésébe. A probléma elsősorban az időhiány, ezért a Saab részéről most megpróbálják meggyőzni a bíróságot és a hitelezőket, hogy adjanak még néhány hónapot a tárgyalásokra, és a hiteltörlesztés megkezdésére. A svéd gyártó arra számít, hogy 600 millió euró kölcsönt kaphat az Európai Befektetési Banktól, és mintegy 400 milliót sikerül kicsikarni a General Motorsból. Ebből a pénzből fenntarthatják a gyár működőképességét, és előkészíthetik az új modellek bemutatását, így marad némi esély, hogy a Saab a piacon maradjon.

A Saab az idén és jövőre még maga sem jósol nyereséges működést: a tavalyi 93 ezer eladott autónál az évtized végéig biztos nem értékesítenek többet - az első jó év a 2011-es lehet, amikor 150 ezer Saabon szeretnének túladni. A Trollhattanben működő üzem a korábbi információk szerint évi 130 ezer autó feletti termelés mellett lehet nyerséges.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!