PUMA: felpörgetett Segway a General Motorstól

2009.04.07. 13:58

A GM és a Segway közös fejlesztése az új kétkerekű városi jármű, amelyet már úttesten való közlekedésre építettek.

A PUMA, azaz Personal Urban Mobility and Accessibity (személyes városi mozgékonyság és elérhetőség) fantázianevű elektromos jármű működési elvében nem különbözik jelentősen a Segway eddigi kétkerekűitől , csakhogy kétszemélyes, és jóval gyorsabb azoknál: a végsebessége 56 km/h. Ennek megfelelően alaposan át kellett dolgozni: egyrészt nagyobb akkumulátorokra volt szükség, másrészt gondoskodni kellett a felhasználók védettségéről, hiszen ilyen tempónál egy ütközés valamiféle védelem nélkül már halálos kimenetelű lehet. Így a kétkerekű erős csőkeretet kapott, amelyen belül az akkumulátorcsomag tetején ülve foglalhat helyet a sofőr és utasa. Erre a szerkezetre is igaz, hogy csak addig tartja magát egyensúlyban, ameddig az akkumulátorok le nem merülnek, ezért két pár apró kitámasztókereket is felszereltek rá. A PUMA egy feltöltéssel 56 km-t tehet meg, így városon belül elvben akár munkába járásra is alkalmas lehet, bár itt is jelentkeznek az akkumulátoros járművek legnagyobb hátrányai. A Li-ion cellacsomag igencsak drága, és a feltöltése itt is órákat vesz igénybe a szokványos elektromos hálózatból.

A fejlesztés persze épp csak megkezdődött - a GM nem is említette, hogy egyáltalán tervezik a szerkezet sorozatgyártását - így a prototípus bemutatása leginkább azt a célt szolgálja, hogy kiderítsék, egyáltalán volna-e valódi kereslet egy ehhez hasonló jármű iránt.