A Renaulthoz megy a Mazda korábbi főtervezője

2009.04.12. 09:09

Laurens van den Acker májustól a Renault számára tervez majd érdekesebb autókat. Elődje, Patrick le Quément az ősz folyamán elhagyja a francia céget, ahol 1987 óta dolgozott.

A Renault csupán a száraz tényeket közölte, de az az érzésünk, jót tesz majd a vérfrissítés a francia cégnek. Laurens van den Acker a Mazdánál bizonyította, hogy vannak még izgalmas ötletei. Ugyanakkor a Renault tervezőinél mintha épp az olyan friss formatervek hiányoznak, mint egykor a Twingóé volt: az utóbbi években kissé beleszürkült a cég az egységes márkaidentitás keresésébe, az aktuális divat követésébe. Az érdemi változáshoz persze idő kell, hiszen mostanság a négy-öt év múlva bemutatkozó autók tervezése folyik, így nagyjából 2012-ig még a le Quément irányítása alatt született formatervek uralják majd a Renault kínálatát - van den Acker legfeljebb tanulmányautók révén mutathatja meg, hogyan képzeli a cég jövőbeli modelljeit.

A formatervezők vándorlása nem ritka az autóiparban, de a Renault e tekintetben kifejezetten maradinak bizonyult: 22 éve most először cserélnek főtervezőt, így van den Acker is hosszú karrierre számíthat Franciaországban.