Leleplezték a kompakt MG6-ost

2009.04.20. 15:52

Csapott hátú, ötajtós modellt épített a Shanghai Automotive az MG-Rovertől örökölt alkatrészek köré, nem kis részben az európai vásárlók kedvéért.

A kínaiak az egykori Rover 75-ös alapjainak megrövidített változatát használták fel, erre kerültek az új karosszériaelemek. A hajtáslánc is brit eredetű, a Sanghajban kiállított példány orrába az egykori Rover K sorozat leszármazottja, egy 1,8 literes turbómotor került, amelyet a kínaiak N szériának neveznek. Az MG6 szoros rokonságban áll a Roewe 550-essel - lényegében annak átszabott orrú, ötajtós változata - de miközben a Roewe márkanév bevezetését nem is tervezik Kínán kívül, addig az MG modelleknek nemzetközi karriert szán a Shanghai Automotive.

Az MG6 sorozat, amelyből később várhatóan négyajtós kivitel is készül majd, a kínaiak ígéretei szerint már 2010-ben megérkeznek Európába - elsősorban persze Nagy-Britannia visszahódítása a cél - úgy tudjuk, már nekiálltak egy második modellsorozat kifejlesztésének is. Az MG5 néven emlegetett modell állítólag a 4 méteres városi autók kategóriájába tartozik majd, egy teljesen új platformra épül, és legalább évi 200 ezer példányt építenek belőle egy vadonatúj üzemben, Nanjingban.

Az új, kínai MG modellek külsőre nem tűnnek korszerűtlennek, sőt, határozottan jó külsejűek, a kérdés inkább az, hogy a kínaiak minőségben képesek lesznek-e hozni legalább az egykori, brit gyártású MG-Rover modellek színvonalát.