Bemutatóval ünnepli centenáriumát az Audi

2009.04.24. 16:04

Egész évben ünnepel a VW luxusmárkája , de a valódi évforduló július 16-án lesz, és ekkorra egy új modell bemutatását is beígérték.


Az A7-es például kiválóan illene az alkalomhoz

Az Audi szóvivője elég sejtelmesen fogalmazott: azt mondta, egy olyan újdonságot mutatnak be, amely illik az alkalomhoz, hisz magában hordozza a márka hagyományos értékeit. Sajnos ezzel azonban nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, hiszen tucatnyi olyan típus és típusváltozat fejlesztése folyik, amelyről valamilyen formában már hallhattunk - említhetnénk az A1-est, a Q3-ast, vagy éppen az A7 jelzésű ötajtós óriás-kupét - és nyilván vannak olyanok is, amelyekről eddig nem is hallottunk. Egyes feltételezések szerint a meglepetés az RS5 kupé lehet, mások úgy vélik, talán az R8 levehető tetejű Targa változatát leplezik le a cégalapítás évfordulóján, abban viszont mindenki biztos, hogy csak egy igazán látványos modell illene az alkalomhoz.

A négykarikás márka láthatóan igyekszik megadni az ünneplés módját: válság ide vagy oda, több mint 50 rendezvényt szerveznek, vagy szponzorálnak az idén, köztük olyan látványosságokat is, mint a történelmi nagydíjat Bernben, augusztus végén, ahol háború előtti versenyautók - köztük persze legalább egy Auto Union - száguldanak majd versenytempóban, vagy a Goodwood Festival of Speed, ahová tucatnyi győztes Audi-ritkaságot visznek el, amilyen az Audi 90 IMSA GTO vagy a Quattro S2 Pikes Peak.