Kémfotókon az új Mercedes CLS

2009.05.04. 15:48

A C és az E osztály után lassan a négyajtós kupé is megérik a generációváltásra: már futnak a következő CLS első próbapéldányai.

A gyáriak egyelőre meglehetősen hatékony álcázással tesztelik a közúti prototípusokat: az övvonal alatt gyakorlatilag semmi nem látszik a karosszériából a teljes karosszériaelemeket lefedő műanyag idomok alatt. Amit mégis látni engednek, az a tető, amely önmagában is sokat elárul a változások jellegéből. A tervezők láthatóan igyekeztek megtartani a jelenlegi CLS lendületességét, ugyanakkor igazodni az újabb Mercedesek élesebb-sarkosabb stílusához. Így az autó tetejét még egyértelműbb, töretlen lendületű, éles ívek jellemzik. Azt már csak sejthetjük, hogy az új karosszéria az E osztály műszaki alapjaira épül, és talán a CLS legtöbbet kritizált jellemzőjén, a belső tér helykínálatán is sikerül javítani egy keveset a generációváltás révén.

Az új típus bemutatásáig tudomásunk szerint még szűk másfél évet kell várnunk: úgy tudjuk, a premierre legkorábban a 2010-es Párizsi Autószalonon kerülhet sor, a forgalmazás pedig csak 2011 elején indulhat.