A Magnáé lett az Opel?

2009.05.30. 12:06

Hivatalos bejelentés ugyan még nincs, de úgy tűnik, megszületett a végső megállapodás, amely biztosíthatja az Opel túlélését.

Német sajtóértesülések szerint a Magna, a GAZ és az egyik nagy orosz bank alkotta befektetőcsoportnak sikerült megegyezésre jutnia a GM-mel és a német kormánnyal péntek este, miután egyetlen komoly riválisa, a Fiat el sem ment a tárgyalásokra. A pletykák szerint az új befektető első körben 5-700 millió euró gyorssegélyt nyújt az Opelnek, míg a német kormány mintegy 2,1 milliárd euró áthidaló kölcsönnel segíti az autógyártó működésének fenntartását. A Magna és a GAZ együttesen legalább 55%-ot kap az Opel részvényeiből, a maradék viszont a GM-é marad, így az amerikai cég továbbra is hozzáférhet majd korábbi német részlegének fejlesztési eredményeihez.

Ezzel nem csak az új befektetőt sikerült megtalálni az Opel számára, de egyben azt is biztosították a felek, hogy a General Motors várhatóan hétfőn induló csődeljárása a német gyártót már ne érintse érdemben. A német kormány ugyanis attól tartott, hogy az eljárás során esetleg a GM hitelezőinek kezébe kerül az Opel, ami akár a gyártó felszámolásához is vezethetne.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!