A Peugeot szívesen társulna másik autógyártóval

2009.06.03. 15:59

A Peugeot neve már többször felmerült, mint egy újabb lehetséges autóipari szövetség egyik résztvevője, de a cég tulajdonosai most nyilatkoztak úgy először, hogy nyitottak volnának valamiféle együttműködésre.

A francia gyártó irányítása még most is a Peugeot család kezében van - a részvények 30%-a van a birtokukban - így nagyrészt rajtuk múlik, hogy létrejöhet-e bármilyen szövetség. "Felkészültünk, hogy megvizsgáljuk a lehetőségeket, nem zárkózunk el semmilyen lehetőségtől" - mondta Thierry Peugeot, a családi részvénycsomag kezelője, majd hozzátette, hajlandók némi részesedést is eladni a cégből, ha ezzel hasznos partnerre tehetnek szert. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy egyelőre nem szeretnék feladni irányító pozíciójukat a cégben, így legfeljebb néhány százaléknyi részvény eladásáról vagy elcseréléséről lehet szó.

A PSA Peugeot Citroën jelenleg ugyan Európa második legnagyobb autógyártója a Volkswagen csoport után, de tömeggyártóként eléggé érzékenyen érintette az európai autópiacon tapasztalható keresletcsökkenés, és az élesedő verseny a fennmaradó vásárlókért. A Peugeot vezetői eddig inkább alkalmi együttműködési megállapodásokat kötöttek: kisautókat a Toyotával, dízelmotorokat a Forddal, haszonjárműveket a Fiattal, négyhengeres benzinmotorokat a BMW-vel fejlesztenek és gyártanak közösen. Ez a stratégia eddig bevált, de számos elemző szerint hatékonyabb lehetne, ha szorosabb viszonyt építenének ki egy másik gyártóval, hasonlóan a Renault-Nissan szövetséghez.

Eddig a BMW és a Fiat neve merült fel a lehetséges partnerek között, bár ha folytak is tárgyalások más cégek és a Peugeot között, kézzel fogható eredményük egyelőre nem volt.