Ízelítő az Audi A5 Sportback-ből

2009.06.17. 12:03

A csapott hátú típus létezéséről már korábban is tudtunk néhány kémfotó révén , de most a gyár is közreadott egy kis kedvcsinálót az ősszel érkező új típusról.

"Elegáns és érzelemgazdag, mint egy kupé, kényelmes, mint egy szedán ás praktukus, mint egy kombi" - írják a gyáriak a sajtóközleményben, bár a nyilvánosságra hozott részletfotó, és az egy szem tervezői vázlat alapján inkább azt mondanánk, az Audinál feltalálták a spanyolviaszt. Az A5 Sportback ugyanis leginkább az A4-es csapott hátú változatának tűnik. A legnagyobb különbség a szedánhoz képest, hogy a Sportback keret nélküli oldalablakokkal készül és 36 mm-rel alacsonyabb lesz a teteje, de a csomagtartójuk például pontosan ugyanakkora, 480 literes, sőt, még lehajtott ülésekkel is csupán 20 literrel több - 980 liter - fér az autó hátuljába. Amiért mégis népszerű lehet a Sportback, az a nagyméretű ötödik ajtó, amelyen keresztül nyilván kényelmesebbé válik a bepakolás az autóba.

A típus összesen ötféle motorral lesz kapható, legalábbis kezdetben. Az alapmodellekbe kétliteres, négyhengeres turbómotorok kerülnek: közös nyomócsöves dízel 170 lóerővel, vagy 211 lóerős benzines. Ezen kívül lesz 2,7 literes 190 lóerős és 3 literes 240 lóerős TDI, illetve 3,2 literes, 265 lóerős benzines kivitel, mind V6-os. Az persze valószínűleg csak idő kérdése, hogy mikor vetik be itt is a kompresszoros V6-os, vagy a V8-as motorokat egy igazán sportos S változatban. Az A5 Sportbackben az Audi is beveti a sportos Volkswagenekből már ismerős fékezős differenciálzár-emulációt, de kapható lesz a típushoz adaptív lengéscsillapító-rendszer és sebességfüggő rásegítésű kormánymű is.

Az ötajtós forgalmazását egyelőre csak Európában kezdik meg: az első példányok szeptemberben érkeznek a kereskedésekbe, 36 050 eurós alapáron.