Végre láthatjuk az új Astra utasterét

2009.06.18. 14:34

Kémfotókon már régebben megjelent, sőt május közepe táján már gyári fotókon is láthattuk az új Astrát , melynek a hivatalos bemutatóját majd a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tartják, az utastérről azonban idáig egy fotó sem látott napvilágot. Az Astra eddig is fontos modell volt, ezekben a nehéz időkben pedig talán nehezebb feladat vár rá, mint eddig bármikor. A képek alapján azonban nincs mitől tartania az Opelnek, az új Astra meg fog felelni az elvárásoknak.

Az új, szám szerint hatodik generációs modell formaterve ugyanannak a brit származású Mark Adamsnek a keze alatt született, akinek a világ az Insigniát is köszönheti. Nagy testvéréhez hasonlatosan az alsó-középkategóriás modell is hatszáz órát töltött szélcsatornában, hogy mind teljesítmény, mind gazdaságosság szempontjából kihozzák belőle a maximumot.

Láttuk, hogyan tör felfelé az Opel az Insigniával, ugyanezt láthatjuk az új Astrán. Az autó utastere nemcsak mutatós, de nagyon igényesnek is tűnik. Ahogy kívül, belső kialakításában is megtalálhatjuk az Insigniából már ismert motívumokat. A kellemes hangulatot az autóban több helyen – a kilincsben, a váltókar alatt valamint a középkonzolban - lévő hangulatvilágítás teszi teljessé. A hangulatvilágítás erőssége több fokozatban állítható.

A sejtelmes fényárban úszó utastér alatt a GM Delta platformját találjuk, mely hosszabb, mint az előző Astra platformja volt, így a tengelytáv 77 milliméterrel nőtt. Szélesebb lett a nyomtáv is. Az Opel azt állítja, az új modell sokkal stabilabban fut, mint az előző és emellett jóval komfortosabb is. Az új Astrához már kínálja a gyártó a FlexRide néven futó állítható lengéscsillapítókat; standard, sport és tour fokozat között választhatnak majd a jövendőbeli tulajdonosok. Extraként bi-xenon adaptív fényszórókat is lehet rendelni a kocsihoz.

A legizgalmasabb új motor egy 1,4 literes, soros, négyhengeres turbómotor 138 lóerővel, mely hatékonysága és kicsiny mérete miatt mind fogyasztásban, mind dinamika terén új fejezetet nyit az Astra történetében. A leggyengébb benzinmotor 98, a legerősebb 178 lóerős lesz. Dízelből négyféle változat lesz, 94 lóerős lesz a leggyengébb, a 158 lovas a legerősebb kivitel. Az új Astra összes motorja teljesíti az Euro 5-ös normákat.

Az új Astra még idén, de csak az év utolsó negyedében kerül majd a kereskedésekbe.