Autógyárat tönkretenni jó üzlet?

2009.07.16. 12:28

Úgy néz ki, igen, legalábbis ezt mutatja az egykori GM-vezér, Rick Wagoner példája. A márciusban leváltott igazgató hatalmas végkielégítéssel és jelentős életjáradékkal válik el korábbi cégétől.

Wagonert, aki valódi GM-veterán - még 1981-ben, gyakorlatilag pályakezdőként csatlakozott a céghez, és 2000-ben jutott el a vezérigazgatói pozícióig - sokszor érte az a vád, talán nem is minden alap nélkül, hogy képtelen kezelni az autógyártó problémáit: irányítása alatt folyamatosan növekvő adósságállomány és versenyképtelen kínálat jellemezte a céget, amelyet ennek következtében csak állami beavatkozással tudtak megmenteni a felszámolástól. Ennek ellenére az év elején csak Barack Obama elnök nyomására tudták elmozdítani a pozíciójából, korábban fel sem merült, hogy önként elhagyná a vezérigazgatói széket.

A kényszerű lemondás azonban egész jó üzlet az egykori GM-vezérnek: összesen 8,2 millió dollárt - átszámítva majdnem 1,6 milliárd forintot - szakít a cégtől, valamint évi 74 ezer dolláros, azaz bő 14 millió forintos életjáradékot, teljes egészségbiztosítási ellátással. Meglepő, annak fényében, hogy döntéseinek következtében több százezer egykori és jelenlegi GM-dolgozó megélhetése került veszélybe.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!