Rolls-Royce Ghost: sok lóerő, kevés másodperc

2009.07.21. 12:24

Az angolok folytatják az információk csepegtetését a kisebbik Rolls-Royce modellről: ezúttal az új motorról és a dinamikai adatokról.

Igazából illetlenség, amit a Rolls-Royce most csinál. Néhány évtizede még hallgattak a motor teljesítmény-adatairól, mindenkinek, aki erről érdeklődött, csak annyit mondtak, bőven elegendő. Manapság azonban nem elég az elég, sokkal több kell a luxusautó-vásárlóknak is: az a tudat, hogy ami a motorháztető alatt rejtőzik, az brutálisan, kihasználhatatlanul sok, minden szempontból. És a Ghostnál pontosan így is van. Készítettek hozzá egy vadiúj, 6,6 literes, turbófeltöltéses V12-est, ami kereken 570 lóerőt adhat le 5250-es fordulatszámon, a maximális nyomatéka pedig 780 Nm, ami már 1500-as fordulatnál hiánytalanul megvan.

Aligha lesz olyan élő ember - leszámítva persze a gyári tesztpilótákat, akiknek ez a dolguk - aki képes, vagy hajlandó teljesen kihasználni ezt a rettentő teljesítményt. Akinek telik Rollsra, nyilván egy Aston Martint, Ferrarit, vagy legalább egy Lotust is tart a garázsában, ha szeret élményautózni, olyan uradalmi sofőr pedig nincs, aki a saját szakállára gyorsulgatna a gazda méregdrága limójával, az állását kockáztatva. Ennek ellenére kell a tudat, hogy ezt a bálnát kemény feladat leúszni: elvben akár 4,9 másodperc alatt is elérheti a 100 km/h-s tempót, és úgy sejtjük, nem volna különösebb akadálya, hogy bőven túllépje a 250 km/h-s sebességet, ha nem építenének bele sebességkorlátozót. Mindezt ráadásul úgy tudja, hogy csak a gázpedált kell tövig tiporni, a többiről a nyolcsebességes ZF automata már gondoskodik.

A teljesítmény-adatok mellett azt is elárulták, hogy az első példányok Európában már 2009 legvégén a tulajdonosaikhoz kerülhetnek, egy-egy példány ára pedig nettó 165 ezer angol font, azaz napi árfolyamon majdnem 52 millió forintba kerül majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.