A Porsche a Volkswagen csoport része lesz

2009.07.24. 12:18

Tegnap délután a VW csoport vezetése is rábólintott a Porsche felvásárlásának tervére.

Az elmúlt napok zavaros hírei után a Porsche és a Volkswagen igazgatótanácsi ülésein sikerült tiszta vizet önteni a pohárba. A Porsche két igazgatóját, akik az új tervek útjában álltak, eltávolították, és mindkét cég vezetése beleegyezett, hogy a VW megvegye a Porschét, és kiegyenlítse annak hatalmas, 9-10 milliárd euróra becsült tartozását. A Volkswagennek persze nincs ennyi mozgósítható tőkéje, viszont Katar állam, amely korábban a Porsche részvényei iránt érdeklődött, úgy tűnik, végül a Volkswagennel köt megállapodást. Így az adósságok egy részének kiegyenlítéséhez szükséges milliárdokért egyelőre ismeretlen mennyiségű - bár a jelenlegi becslések szerint legfeljebb 20%-nyi - VW részvényt kaphat. A megállapodás eredményeként kibővített autóipari óriásvállalat mégis a Porsche és a Piech család irányításával folytatja működését, hiszen a két família megtartja a korábban a Porschén keresztül szerzett 51%-os részvénycsomagját.

A Volkswagen csoport vezérigazgatója, Martin Winterkorn azt ígérte, hogy ezzel a Porsche önállósága nem szűnik meg teljesen. "Ahogy az Audi, a Porsche is folytathatja az önálló fejlesztést a vállalaton belül, hogy ezzel megőrizze jellegzetes, önálló karakterét" - mondta a VW első embere. Ugyanakkor több mint valószínű, hogy a jövőben sokkal szélesebb körben használhat közös alkatrészeket a két vállalat: kevéssé valószínű például, hogy továbbra is külön fejlesztenék az Audi és a Porsche közel egyenértékű V8-as motorcsaládjait. Az ilyen fajta együttműködés elvben mindkét vállalatnak jól jöhet, hiszen olcsóbbá teszi a termelést, miközben a vásárlók szinte semmit nem vesznek észre belőle. Az viszont érdekes kérdés, hogy a VW hogyan kezeli majd egymással rivalizáló típusait: a Porsche 911-es lényegében közvetlen konkurense az Audi R8-asnak, és bizonyos mértékig a Lamborghini Gallardónak is, hogy csak egyetlen példát említsünk.

Nem ad hitelt autóra a bank? Kell a pénz a házfelújításra, ezért mégis megtartja a tízéves Mondeót, de már köhög, és javítani kéne? Tavaly még büszke volt rá, de ma már soknak tűnik a Carina kilencliteres fogyasztása? Vagy egyszerűen csak jó és olcsó akkut keres? Olvasgassa a Válságblogot, amelyben mind több, a krízissel kapcsolatos megoldási ötlettel állunk elő. Kattintson ide, autózzon velünk benzinpárán, tartsa fenn verdáját hulladékpapír-áron!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.