Ford-hajtogatás

2001.06.05. 13:13

 
   
   

Amerika legnépszerűbb kisteherautója, a Ford F-150 siralmasan szerepelt az IIHS töréstesztjén. Ellenfelei közül a Toyota Tundra szerepelt a legjobban, míg a Chevrolet Silverado, és a Dodge Ram gyenge minősítést szerzett. A 64 km/h sebességgel történő félfrontális ütközési teszt során az F-150 kabinja teljesen összeomlott, a próbababa pedig a műszerfal alá szorult, a légzsák pedig túl későn nyílt ki. Az elemzés szerint egy ilyen baleset áldozata jelentős fej- és nyaksérüléseket szenvedett volna. A Toyota Tundra ugyanakkor szinte teljesen ép vezetőfülkével úszta meg a kalandot, a vezető a helyén maradt. érdekes, hogy korábban az NHTSA teljes frontális tesztjében a sorrend épp fordítva alakult: ott az F-150 végzett az első helyen. A Ford biztonsági osztályának vezetője szerint az F-150 rossz eredménye annak köszönhető, hogy az autót igyekeztek úgy tervezni, hogy kisebb járművekkel való ütközéskor ne zúzza össze teljesen a másik autót, ugyanakkor ígéretet tett, hogy az eredmények vizsgálata után fontolóra veszik, hogy változtassanak-e az autó szerkezetén. Ugyanakkor az IIHS tesztjét irreálisan nagy sebességűnek nevezte, mondván, hogy ritkán fordul elő hasonló a való életben. Ez utóbbi kijelentéssel nehéz egyetérteni, hisz az Amerikában eladott autók jelentős hányada hasonló, nagy méretű kisteherautókból, és terepjárókból áll, a 40 mérföldes (64 km/h) sebesség pedig nem ritka odaát sem...