![]() |
|
![]() |
![]() |
A Mercedes végre kinyitotta kompakt buszlimuzinját, amely a Renault Scenic, és az Opel Zafira által uralt egyre népesebb kategóriában száll harcba. A Vaneo ez utóbbihoz hasonlóan három üléssorral rendelkezik, ami előny is lehetne a vetélytársakkal szemben, ugyanakkor a kissé rövid és keskeny karosszériának köszönhetően, amely az A-osztály 420 mm-el meghosszabbított padlólemezére épül, a két leghátsó ülésen legfeljebb két gyermek utazhat kényelmesen. Az autó variálhatóságát nem érheti panasz: ha szállításra használjuk, a hat utasülés mindegyike kivehető, így szinte az egész autó rendelkezésre áll a legfeljebb 600 kg teher elhelyezésére, és az első ülés kiszerelve akár tábori asztallá is átalakítható. Ami a motorizáltságot illeti, az A-osztályból már ismert 1,4, 1,6, és 1,9 literes négyhengeres benzinmotorokkal, illetve 1,7 literes CDI dízelmotorral lesz rendelhető a Mercedes egyterűje.
