Korábban már beszámoltunk a Cadillac Cien tanulmány-tervezetről, de
a General Motors két másik koncepció terveit is közzétette a héten. Az
említett autók a Saturn Sky, és a GMC Terra4 névre hallgatnak, és talán
még fontosabb szerep jut nekik a vállalat jövőképében, mint a Ciennek.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Saturn Sky egy kisméretű nyitott személyautó,
amely a roadsterek, és a kabriók előnyeit egyesíti: alapállapotban
kétüléses sportos négykerekű, de szükség esetén további két
személyt is képes szállítani a csomagtartóból felnyitható üléseken,
valahogy úgy, mint a 20-as, 30-as évek sportkocsijai. A Sky másik
újdonsága a szimmetrikus műszerfal-kialakítás lesz, amely egyben a
cég stratégáinak terveit is mutatja: a tisztán amerikai márkánál,
amely a világ többi részén ismeretlen,
valószínűleg az exportpiacok felé kacsintgatnak. A japán,
brit, és ausztrál modellekben azonban a megszokotthoz képest minden
fordítva helyezkedik el, a műszerfal és a kormány egyaránt a jobb
oldalra kerül. A szimmetrikusan elhelyezett műszerekkel egy
problémával kevesebbet kell megoldani az ezekre a piacokra készülő
autók esetében. A Sky a pletykák szerint - ha nem is ebben a
formában - mindenképp gyártásba kerül, és elsősorban a fiatalabb
vásárlókat igyekszik majd elhódítani a japán és európai gyártók
vevőinek sorából.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A másik tanulmány-tervezet, a Terra4, amely a
GMC 100. születésnapjára készül, és a tervezők szerint a jövő GM
Pick-upjainak formai elemeit hordozza. Az autó némiképp emlékeztet
ugyan a korábbi Terracross és Terradyne tanulmányokra, ám azoknál
lágyabb vonalvezetésű. Az ékforma kabin, és a vegytiszta hatást
keltő élek jól illeszkednek a GM jelenlegi formatervezési
gyakorlatához, ugyanakkor az ívelt vonalak valamivel emberközelibbé
teszik az autót elődeinél. A Terra4 egy "teljes méretű"
kisteherautó, nagy négyszemélyes kabinnal, és hibridhajtással: a
nagy V8-as motorral összeépített villanymotor kb.
15 %-os fogyasztáscsökkenést eredményez, ami ezeknek az
óriásoknak a hatalmas fogyasztását ismerve nem lebecsülendő
mennyiség, ugyanakkor álló helyzetben generátorként is használható
a Terra4. Állítólag az autó számos részlete a 2004-ben megjelenő új
GMC és Chevrolet kisteherautó- és terpjáró generációban is
fellelhető lesz.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A harmadik érdekesség, a korábban már bemutatott Cien szupersportkocsi V12-es motorja: a 7,5 literes 60 fokos, igen tömör építésű egység 750 lóerő leadására képes. A Cosworth céggel közösen kifejlesztett Northstar XV12 jelű motor minden szempontból a jelenlegi csúcstechnikát képviseli: amellett hogy 100 LE/l fajlagos teljesítményével a legjobb sportkocsi-motorok közé tartozik, részterhelésnél képes lekapcsolni az egyik hengersorát, így jóval takarékosabb is, mint az eddigi hasonló konstrukciók. A motor egyébként nem csak sportkocsik számára készült, későbbi változatai várhatóan a legnagyobb Cadillac luxuslimuzinokba is bekerülnek majd.
